3. Notesz kislány

Meghoztam a következő részt. : ) Jó olvasást.

 r. vagy, aki így ismer: Neonkék17

Fáradtan keltem az ébresztőórám csörgésére, ami kegyetlenül szakított ki az álomvilágomból. Komótosan kimásztam az ágyamból, beleléptem a mamuszomba és lebotorkáltam a konyhába.
- Hát te? Hogy-hogy még itthon? – kérdeztem anyától, aki az asztalnál ült.
- Későbbre tették az egyik ügyet, így még van egy kis időm. – nézett az órájára. Odaléptem a konyhapulthoz, töltöttem a bögrémbe reggeli koffein adagot, jó sok cukorral és tejjel. Megfordultam, nekidőltem a pultnak és még kavargattam a kávét, - hogy elolvadjon a cukor - anyára néztem. Tökéletes kontyba fogott haja rendezetten állt, egy tincs sem állt ki. Az ingje szépen élére vasalva, gyűrődés nélkül simult a testére. Szoknyája tökéletesen állt neki. Megforgattam a szememet és gyorsan megittam a kávét. Visszamentem a szobámba, magamra csuktam az ajtót, betettem egy CD-t a kedvenceim közül és beálltam a szekrényem elé. Kivettem egy fekete farmert a szekrényből, egy sima fekete pólót és egy buggyos ujjú, kötött pulóvert. Gyorsan magamra aggattam a ruhákat és átmentem a fürdőszobába, miközben hangosan dúdoltam Enrique Iglesias és Ciara közös - Taking Bay My Love - című számát. Felfogtam egy laza kontyba a hajamat, egy kis vízálló szempillaspirál és kész is voltam. Bedobáltam a könyveimet a táskámba, és mire újra lementem a konyhába, anya már nem volt sehol. Elnevettem magam, csináltam uzsit és visszaszaladtam a szobámba kikapcsolni a zenét. Felvettem a kabátomat, csizmámat, sapkámat és már otthon sem voltam. A suliig sétálva zenét hallgattam és figyeltem a mellettem elhaladó embereket. Mindenki sietett. Csengetés előtt pár perccel estem be a terembe és levágtam magam Will mellé.
- Mi a helyzet, kislány? – nézett fel rám mosolyogva a telefonjából. Odahajoltam, nyomtam egy puszit az arcára, majd levettem a kabátomat és a székem háttámlájára terítettem.
- Hideg van kint. – vontam vállat és felé fordultam. – Veled? – nem válaszolt, csak tovább nyomkodta a telefonját, közben pedig vállat vont. Nem tudtam tovább kérdezni, - nem is akartam, rá tartozik – mert bejött a tanár és elkezdte ledarálni a töri anyagot. Már hozzászoktam, hogy Will helyes, ezért ostromolják a lányok, de a mai hadjárat, már engem borított ki. Még, ha szingli lenne, de nem tudják felfogni, hogy van barátnője. Akit ma mellesleg nem is láttam. A suli végén fáradtan léptünk ki a kapun, amikor találkozott a tekintetünk már csak kínunkban nevettünk.
- Este? – nézett rám felhúzott szemöldökökkel.
- Mi lesz este?
- Notesz kislány, notesz. – röhögött ki. – Mindig, mindent elfelejtesz. Családi vacsi. – veregette meg a vállamat.
- Tényleg. – kaptam a fejemhez. – Megyek. – bólogattam. – De utána tanulunk! – elhúzta a száját. – Ne csináld már. Javítanod kell.
- Jó. Majd meglátjuk. – intett és egyet és már el is tűnt.

Hazaérve ledobtam a cuccaimat és egy gyümölcs joghurt kíséretében felcaflattam a szobámba. Benyomtam a gépemet, és felléptem a közösségi oldalra. Elindítottam egy Usher CD-t, miközben végig néztem a Twittert. Mivel Will elég aktív volt, előkaptam a telefonomat. Harmadik csörgésre felvette.
- Tanulnod kéne. – szóltam bele köszönés nélkül, miközben mosolyogtam és olvastam a tweet-jeit.
- Ne mond már meg, hogy mit csináljak! – hangja feszült volt és fojtott. Meglepődve néztem magam elé, kellett pár másodperc, míg újra megbírtam szólalni.
- Bocs. Nem akartam beleszólni az életedbe. – ezzel kinyomtam a telefont és eldobtam az ágyamra. Meredtem egy ideig a semmibe. Tudom, hogy mikor Alyshonnal van, akkor megváltozik, na, de ennyire?! A szemem szúrt és úgy éreztem hátba támadtak. De lehet, hogy csak én reagálom túl. Felkaptam a táskámat és nehezemre esett ugyan, de a telefonomat is. Kikapcsoltam, a zsebembe mélyesztettem és elindultam. Először csak céltalanul sétáltam, nem tudtam merre megyek, de a temetőnél kötöttem ki egy szál sárga rózsával a kezembe. Lassan besétáltam, lesepertem a sír tetejéről a havat és leültem. Elvettem a megfagyott rózsát, és helyére tettem az újat. Ültem ott egy darabig csendben, most nem éreztem úgy, hogy meg kellene törnöm a csendet. Forgattam a kezeim közt egy darab jeget, aztán eldobtam és rá néztem a sírra. Fáradtan elmosolyodtam, majd felálltam és elindultam. Általában apánál megnyugszok, és ezt most is sikerült, ha nem is teljesen. Nem hazaindultam, előtte még sétáltam egy nagyot a városban. Rá néztem a karórámra és megállapítottam, hogy ideje hazamennem, mert el fogok késni. Benyitottam a lakásba, de sehol nem volt senki. Gyorsan átöltöztem szárazabb ruhába, azt hittem addigra anya is hazaér. Tévedtem. Már fél hét volt, ezért elővettem a mobilomat és bekapcsoltam. Nem foglalkoztam a nem fogadott hívásokkal és az SMS-sel, rögtön hívtam anyát.
- Hol vagy? – szóltam bele mérgesen, amikor felvette.
- Még lesz egy tárgyalásom.
- Anya. Fél hét van. Te sehol nem vagy és ma mennünk kéne vacsorázni Will-ékhez.
- Sajnálom, de nem tudok menni.
- Mindig ezt csinálod. – fújtattam egy nagyot és közben dobbantottam egyet a lábammal.
- Üzenem Samanthának, hogy sajnálom, hogy nem tudok elmenni. És üdvözlöm őket. – ezzel kinyomta a telefont én meg bámultam a telefon hátterét. Hangosan kieresztettem a bent tartott levegőmet és sietősen Will-ékhez mentem. Idegesen becsöngettem. Will anyja – Samantha – nyitott ajtót.
- Szia, Rose. – mosolygott kedvesen. – Sarah? – nézelődött átkukucskálva rajtam.
- Helló Samantha. Sajnálom, de nem tudott eljönni. – egy vonallá préselődött a szám, és még én éreztem magam kellemetlenül, amikor a szemébe néztem és láttam a csalódottságot. – De üdvözöl és üzeni, hogy legközelebb eljön. – próbáltam mosolyogni, de inkább hasonlított a mosolyom egy vicsorra.
- Hát jó. – bólintott és beljebb engedett. Rutinosan felakasztottam a kabátomat és már el is indultam a konyhába Samantha után. – Hogy vagy? – kérdezte, miközben lehajolt a sütőhöz.
- Remekül. – bólogattam, és amennyire csak tudtam jó pofát vágtam mindenhez. Felugrottam a konyhapultra és körbenéztem. És az első dolog, amit észrevettem, hogy csak két személyre volt megterítve. A szívem szorult össze. – A többiek? – kérdeztem a sírás szélén állva. De ezt csak én tudtam, Samantha semmit nem vett észre a hangomon és a tekintetemen. Sam felegyenesedett és kissé kimérten ugyan, de rám nézett.
- Jack dolgozik. Éjszakai ügyeletes. Will pedig elment fél órája Alyshonnal. – nézett az órájára.
- Ohh, oké. – bólogattam olyan lelkesen, amennyire csak tudtam.
- Na, akkor vacsorázunk? – nézett rám mosolyogva, de tudtam, hogy szomorú. És, amikor látom egy emberen, hogy szomorú én is az leszek. Legszívesebben átöleltem volna, és a fülébe súgtam volna, hogy minden rendben lesz, de Sam nem az-az ember, aki szereti kimutatni az érzelmeit. Ezért csak a vállára tettem a kezem és mosolyogva bólintottam egyet. Csendben leültünk és ettünk. Csak, hogy ne legyen kínos a köztünk lévő csend, kérdezgetni kezdett. De persze csak általános dolgokról. Hogy megy a suli, milyenek a haverok, eszem-e rendesen és a számára legfontosabb: hogy érzem magam?! Nos, hogy-hogy érzem magam? Pocsékul. Anya nem hajlandó kommunikálni az ügyfelein és a bírón kívül senkivel. Az iskola borzasztóan nehéz és rengeteget kell tanulni. A fakultációk pedig a maradék energiáimat is elszívják, ami megmaradna. A legjobb barátom pedig haragszik rám, mert annyit mertem neki mondani, hogy tanuljon. Az apukám pedig mindennél jobban hiányzik. De amúgy nincsen semmi különös. Jól megvagyok. Tényleg. Nem kell miattam aggódni. De persze ebből nem mondhattam semmit. Csak megvontam a vállamat.
- Minden oké. – néztem fel rá a tányéromról. Megértően bólintott és nem kérdezgetett tovább. Mivel Will nem volt otthon, mellesleg amúgy is összevesztünk, és már a vacsorával is végeztünk úgy döntöttem ideje mennem. Felvettem a kabátomat és a csizmámat, majd megöleltem Sam-et és kinyitottam a bejárati ajtót. Pont szemben találtam magam Will-el. Először hátrahőköltem. Úgy láttam rajta, hogy ideges. De mindegy. Nem rám tartozik. – Viszlát, Sam. Örülök, hogy találkoztunk. – fordultam hátra hozzá egy mosoly kíséretében.
- Én is Rose. Gyere máskor is. – nézett le rám.
- Szia Will. – mondtam neki csendesen, ahogy elmentem mellette. Biccentett, én pedig a kapun kilépve fellélegeztem.