4. Nem az esetem

Tudom, hogy a mai világban már nem olyan nagy szokás a kommentelés. Nem is izgat, hogy mennyit írtok, az sosem érdekelt, ahogy most sem. De ha nem írtok semmit, nekem honnan kellene tudnom, hogy tetszik-e nektek vagy sem? Mindenesetre, meghoztam a következő részt. Jó olvasást!

r. vagy, aki így ismer: Neonkék17

Nem jött utánam, nem hívott, nem üzent. Megszoktam már, hogy amikor besértődik, ezt csinálja, de az ilyen ritkán van. Kellemetlenül éreztem magam, - még én - ezért alig bírtam aludni. Egész éjszaka forgolódtam, és reggel mikor csörgött az ébresztőóra már rég fent voltam. Komótosan kiszálltam az ágyból, felöltöztem – farmer, póló, féloldalas kötött pulóver és egy kötött két méteres fekete sál – majd lementem a konyhába. Anya sehol nem volt, ezért egyedül kávéztam, mint általában mindig. Most nem volt kedvem reggelit csinálni, inkább úgy döntöttem, hogy majd az egyik pékségben veszek. Vissza felmentem az emeletre és belenéztem a tükörbe. Kifésültem a hajamat, most nem kötöttem fel, nem volt kedvem hozzá és még sminkelni sem sminkeltem. Mondjuk, a vízálló szempillaspirál nem számít annyira sminknek. Végig néztem magamon és megállapítottam, hogy ennél rosszabb már úgy sem lehet. Fekete karimák a szemem alatt, bedagadt a szám, mert általában rágcsálom, ha ideges vagyok és tehetetlen. Minden mindegy alapon vállat vontam és elindultam a suliba. Beugrottam a házunkhoz legközelebbi pékségbe és vettem egy üveg kólát meg két sajt krémes rudat. Most nem hallgattam zenét, mert a hangulatom így is a padlón volt, nem akartam magam még jobban taccsra vágni. Utolsónak estem be a terembe, csengetés előtt fél perccel. Már mindenki a helyén volt, én pedig levágtam magam Will mellé. Felnézett rám, amikor leültem, és mintha mondani is akart volna valamit, de lehet, hogy nem. Lehetősége sem lett volna rá, mert belépett a matek tanár és már kereste is a felelőket. Az egész napunk szótlanul telt, én pedig rosszul éreztem magam és a nap végére elhitettem magammal, hogy én vagyok a hibás, Will pedig az áldozat. Mikor kiléptem a kapun oda akartam menni hozzá. Ott állt a barátainkkal egy kis kört alkotva, de nem volt bátorságom. Ezért csak elsétálva mellettük halkan suttogtam egy ’sziasztok’-ot, amit nem is hallottak. 

Hazaérve átöltöztem otthoni ruhába. Szürke melegítő, vagy három számmal nagyobb pulcsi és beletemetkeztem a tanulni valóba. Mindent megcsináltam és még a fakultációra is tanultam. Nem néztem meg a közösségiket, csak betettem egyet a kedvenc CD-im közül és estig tanultam. Anya már este hatkor otthon volt és furcsállottam, de neki állt főzni. Mikor rájött, hogy szinte nincs itthon semmi, és üres a hűtő elküldött bevásárolni. Húztam a számat, de nem akartam, hogy csappanjon a lelkesedése, ezért készségesen elszaladtam a legközelebbi közértbe. Nem öltöztem át, akinek nem tetszik a melegítős összeállításom, az ne nézzen rám. Headsettel a fülemben szaladgáltam a bevásárló központban és kerestem a listámon szereplő dolgokat, amikor neki mentem egy srácnak, akinek így a kezéből kiesett minden.
- Bocsánat ne haragudj. Nem akartam. – rántottam ki a fülemből a fülest és lehajoltam segíteni neki összeszedni a dolgokat, amiket elejtett.
- Én nem figyeltem. – szabadkozott ő is, és egy konzerves ananász után nyúlt.
- Ezt hol találtad? – néztem rá nagy szemekkel, miközben felegyenesedtem és a kezébe adtam a majonézt. – Már vagy fél órája az ananászt keresem, de még nem találtam meg.
- A sor végén. – mutatott el a folyosó végére.
- Ne már. – csaptam homlokon magam. – Köszi. – néztem rá hálásan. – És még egyszer bocsi.
- Áh. – legyintett egyet. – Ilyen széplány bármikor nekem jöhet. – bókolt. Szerintem elvörösödtem, mert a földet kezdtem tanulmányozni, és egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyomat. – Valami rosszat mondtam? – kérdezte ijedt hangon.
- Nem, dehogyis. – néztem végre fel rá. És tényleg meg volt ijedve. Észrevehetetlenül végig néztem rajta. Fekete magas szárú Nike cipő, - mindig a cipőt nézem meg először - kék szem, fekete tüsis haj, kissé szálkás test, bár ezt nem tudhattam, mert el volt rejtve egy vastag kabát alá, így csak tippeltem. Helyes arc. Elmosolyodtam. Nem az esetem. Rá néztem az órámra, már késésben voltam. – Mennem kell. – néztem vissza rá és elindultam, hogy kikerülöm, de utánam szólt.
- Esetleg, megkereshetlek valamelyik közösségi oldalon? – kérdezte félénken. Pár másodpercig hezitáltam, majd megvontam a vállamat. Mit veszíthetnék?
- Keress meg Twitteren. A nevem: Rose. – ezzel intettem és ott is hagytam.

Hazaérve kipakoltam a táskából, felmentem az emeletre és benyitottam anya szobájába, de nem volt sehol. Átnéztem az egész házat. Előkaptam a telefonomat és felhívtam.
- Sajnálom, muszáj volt bejönnöm. – kezdett el azonnal szabadkozni, ahogy felvette.
- Persze. – ennél többet nem mondtam neki, és ezzel ki is nyomtam a telefont. A szám szélét rágcsálva újra benyomtam a hívás gombot és nagyon reméltem, hogy felveszi. De nem vette. A könnyeimmel küszködve visszamentem a konyhába és megcsináltam a vacsorát. Lasagne-t. Kiszedtem egy kisebb szeletet egy tányérra, megterítettem és egy cetli kíséretében ott hagytam. ’Jó étvágyat’ – ennyit írtam, majd felviharoztam a fürdőszobába és bezárkóztam. Kihámoztam magam a ruháimból és megnyitva a vizet beálltam a tus alá. Csak álltam és élveztem, ahogy a forró víz áztatja a testemet. Jó lenne, ha lenne egy TÖRLÉS gomb az életünkben, de sajnos nincsen.